Türelem játék

Nem tudom, hogy ismeritek-e azt az arab mondást, hogy az európaiaknak óráik vannak, nekünk időnk. Ez a mondás nem csak az arab-európai viszonylatban igaz, ezt ki lehetne terjeszteni a fehér, "nem fehér"-re. Azt többen mondták mielőtt idejöttem, hogy Afrikában nem mennek olyan gyorsan a dolgok, hogy minden több időbe telik és türelmesnek kell lenni. Én itt végül is nem sietek sehova, tehát nem zavar, hogy 2 órába telik egy egyszerű vacsora megfőzése, a ruhák kimosása, egy papír kinyomtatása vagy bármi más, sőt még néha jól is esik ez a ráérősség. Amivel kapcsolatban viszont kicsit nehezebb türelmesnek lenni az a teljes logikátlanság és szervezettlenség, de hát ezt is meg kell szokni a kultúrából adódóan és alkalmazkodni kell hozzá.

Két féle szervezetlenséggel kell megküzdenünk: az egyik a szervezetben (ami a nehezebb és a zavaróbb), a másik az általános szervezetlenség. Mindkettőről egy picit külön szeretnék beszélni, először az általános dolgokról.

Azt hittem Magyarországon lassú és feleslegesen komplikált az ügyintézés, de a helyieknek sikerült erre rácáfolniuk. Erre az egyik legegyszerűbb példa, hogy a hétvégén simkártyát próbáltunk venni. Ahhoz, hogy itt simkártyát tudjon az ember venni, kell egy útlevél (vagy személyi) másolat és egy igazolványkép. Minekután nem volt nálunk igazolványkép, el kellett mennünk nyomtatni, csak hogy vasárnap 10 előtt nem nyitott ki semmi és 12 kor már be is zártak. A nyomtatóban 1 órát vártunk, hogy kinyomtassák a pendrive-on hozott képeket, mert nem volt ott azaz illető, aki nyomtatni szokott. Ezután mentünk át a telefon szolgáltatóhoz, hogy kártyát csináltassunk, de vasárnap lévén csak egy ember dolgozott és akkora volt a sor, hogy lehetetlen lett volna, hogy még dél előtt sorra kerüljünk. Így feladtuk annál a szolgáltatónál, de a munkához a simkártyáknak attól a bizonyos szolgáltatótól kellett lennie, így végül csak két lány vett kártyát magán használatra egy másik szolgáltatótól. Tehát 2 órába telt 2 simkártya megvásárlása a nem megfelelő információ áramlásnak köszönhetően, és akkor még az internetről nem is beszéltünk. Itt minden lassú, komplikált és időigényes és nagyon türelmesnek, nyugodtnak kell maradni.

A szervezetben pedig olyan módon halad lassan minden, hogy egyelőre még nem is tudtuk elkezdeni a munkát amiért jöttünk. Az első hét természetesen csak training volt, így érthető, hogy még nem dolgoztunk, de a projektvezetőnkkel való kommunikáció olyan nehéz, hogy úgy gondoljuk talán ezen a héten sem tudjuk elkezdeni azt amiért jöttünk, vagy legalábbis nem olyan hatékonysággal, amilyennel szeretnénk. Egy hete vagyunk itt és ma sikerült végre elintézni az internetet számunkra, hogy dolgozni tudjunk - én 30 GB-ot kaptam 3 hónapra a munkához és a másik négy lány összesen kapott 30 GB 2 hónapra (én 3 héttel tovább maradok és az én munkám főképp online, az övék nem). Az SRH csapat külön ki van akadva, mert a program nem folytatólagos, ugyanis az előző csapatok munkája nem lett úgy dokumentálva, hogy azt folytatni tudják és nekem is úgy kell kihúznom az információkat, hogy elkezdhessem az üzleti tervet összeállítani, amit remélhetőleg meg is valósítanak/valósítunk utána. A jelszavakat is még meg kell kapjam a social media platformokhoz, hogy azokat is folyamatosan frissíteni tudjam (remélhetőleg a héten sikerül megadniuk az összeset). Tehát lassabban kezdhetjük el a munkát, mint amire számítottunk és sokkal lassabban is fogunk előre haladni, mint ahogy azt szeretnénk, de remélhetőleg valóban fogunk tudni valami maradandót, valami fenntarthatót alkotni, amit tovább lehet vinni. Mindenesetre az biztos, hogy kreatívnak kell lennünk és figyelni azt, hogy mire is van szüksége az embereknek és ott segíteni, ahol és amivel éppen tudunk. Lehet, hogy nem fogunk tudni annyi embernek segíteni, mint ahogyan azt terveztük, de apró lépésekkel is tudunk változást hozni remélhetőleg az itteniek életében, ha odafigyelünk a szükségleteikre.