Minden jó, ha vége jó

Voltak eddig nehézségeim, amiket nagyrészét megosztottam vagy legalábbis igyekeztem. Az egyik dolog, ami különösen a türelmemet próbálgatta az az volt, mikor Cianne (a szervezet alapítója) csak azután írta meg nekem, hogy milyen videót szeretne a két nőről, akik WIL Uganda program részei és most kerültek be a helyi "vezetésbe", miután már kész volt az. Nagyon idegesen és nem túl nagy lelkesedéssel álltam neki újra, miután kifejeztem nem tetszésemet az illetékeseknek. Előkészítettem az angol szöveget Angellanak és Sumayanak, vagyis a válaszaikat lusogáról angolra fordítottam és megpróbáltam leegyszerűsíteni őket. A terv az volt, hogy két alkalommal gyakorlom velük a szöveget, majd harmadik alkalommal már videóra vesszük őket. Egyszer gyakorlunk Angella házánál, egyszer az irodában és végül Angella házánál vesszük fel a videót. Miután túltettem magam azon, hogy ismételten fölöslegesen dolgoztam valamin, amit nem fogunk használni, egészen vártam az első alkalmat. Zai-jal (aki igazából a főnökünk, Ciannel csak emailen keresztül kommunikálunk) ketten mentünk, hogy a hölgyeket trainingeljük. Én kaptam Angellát, Zai foglalkozott Sumayaval. Angella a világ legtündéribb nője, de rá igaz a mondás; Olyan, mint az elefánt: lassan tanul, gyorsan felejt. Szerencsére én türelmesebb tudtam vele lenni, mint Zai Sumayaval, mert Angella így is izzadt rendesen a próbálkozástól. A szöveg olvasása is már nagy nehézséget jelentett, mert ugyan már 2 éve tanul írni és olvasni még mindig nem tud igazán, pláne nem angolul (Angella sose tudott iskolába járni, mert háborús övezetben nőtt fel). Rengeteg izzadás és sűrű keresztvetések után sikerült végig érnünk a szövegen (ami az igazi válaszai lusogáról angolra lefordítva), de ez nem azt jelentette, hogy akár csak egy mondatot is fel tudna olvasni egyedül. Hát gondoltam csak lesz valahogy. Fárasztó 1,5 óra múlva (mert én is leizzadtam), Angella a világ legfinomabb teájával és sósmogyorójával jutalmazott minket. Ha olvasásban nem is jár az élen, kertészkedésben és főzésben messze ő a legjobb! Ilyen finom teát még életemben nem ittam és nem azért mondom, mert már túl sok ideje vagyok itt, hanem mert így van.

Másnap az irodában folytattuk a gyakorlást, ekkor már egyértelművé vált, hogy nem lesz képes ennyi mindent megtanulni, de nem akartam kihagyni ekkor már a videóból, mert ő ezzel a videóval "sztár" lesz, ez olyan neki, mintha a tv-ben szerepelne és amúgy is már annyi energiát bele fektetett, hogy nem akartam cserbenhagyni. Így hosszas gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy 3 rövid mondatot fog megtanulni és a többit Sumayara bízzuk. Eljött a videózás napja, Kash velünk jött Angellához, hogy segítsen. Angella most már csak a három mondaton dolgozott egyre több sikerrel. Az egyik mondta, amit választottam neki, azaz volt, hogy nagyon boldog, hogy le tudja írni a nevét, mert ezt többszőr is kiemelte, hogy neki ez mekkora öröm. Sumaya néha egy-egy dolgot elfelejtve, de összeségében remekül tudta a szövegét. Adtam neki egy új mondatot, amivel nagyon összezavartam. Együtt gyakoroltuk és Angella is lelkesen próbált segíteni: I am thankful for WIL Uganda because it has free programmes. Sumaya a thankfult felejtette el mindig, és mikor sokadszorra akadt meg a because után, Angella segíteni akart és magabiztosan kiabálta neki: thankful. Hát ez annyira édes volt, hogy ettől mindenki lefordult a székről a nevetéstől. Valahogy a végén mindent sikerült videóra venni és jutalmunk finom marhapörkölt volt rizzsel és teával, amit ismét Angella készített.

Annak ellenére, hogy mennyire mérges voltam emiatt a videó miatt, mert hát nem értek hozzá, meg nem is ez az én munkaköröm eredetileg, végül eddigi itt létem legjobb élménye volt. Ahogy szemtanúja lehettem annak, hogy két felnőtt édesanya hajlandó tanulni és megerőltetni magukat, hogy segíteni tudjanak nekünk, hogy a szervezet tovább folytathassa azt a munkát, amit elkezdett. Illetve a történetüket is jobban megismerhettem általa. Sose gondoltam bele, hogy mekkora kiváltság, hogy tudok írni, olvasni, Angella megtanított rá, hogy a legapróbb teljesítményemet is értékelni tudtam. Ő csak annyit tanult meg, hogy leírja a nevét és ez boldoggá tette, a tanulás kiváltság, nem alap jog és ha nekünk megadatott ez a kiváltság, élnünk kell vele és hálásnak kell lennünk érte!