Első nap az életemben, amikor egyedül én voltam fehér

Szerintem igen kevesen vagyunk azok, akik már voltak olyan szituációban, hogy egyedül ők voltak fehérek, nem egy társaságban, hanem úgy teljesen egyedül.

Kedd hajnali 5kor Kampalába indultam Susannal a craft program vezetőjével. 4,5 órát taxiztunk oda a hajnali órákban. 9 után érkeztünk meg és indultunk felderítő körutunkra. Tudni kell, hogy Kampala a fővárosa Ugandának, így sokkal tömöttebb volt, mint Jinja. Több száz taxi volt a taxiállomáson és minden teli volt emberekkel, és itt már árgus szemmel kellett figyelni a táskámat.

Susannal igazából csak abban a körzetben mozogtunk, ahol a varrodák voltak és ahol egyéb ehhez szükséges kellékeket lehetett beszerezni. Furcsa volt, és mégsem, hogy itt bizony nem volt fehér ember. Nem csak azért, mert a lányok nem voltak velem (első napom nélkülük), de azért is mert ez nem Jinja és itt nem rohangáltak mindenfelé fehérek. Itt jobban megnéztem és házassági ajánlatokat is kaptam egyet-kettőt az utcán. Végig jártuk a tömött utcákat és a tömött boltokat, hogy megtaláljuk azt amire szükségünk lehet. Mindenről csak képet készítettünk, hogy a partnereink ki tudják választani, hogy pontosan mit is szeretnének. 3 óra boltról boltra járás után ismét taxiban voltunk és Busembatia felé robogtunk, prémium helyen, az anyós ülésen. Félálomban zötyögtünk hazafelé és élveztem a kilátást és a szellőt az elsőülésen, miközben sikerült leégnem. Hosszú volt, fárasztó és valamilyen szempontból kicsit felesleges is az utunk, de legalább kimozdulhattam és egynapig lehettem én az egyedüli muzungu.