Ami nem öl meg, megerősít

Sajnos a türelem nem az egyik erősségem, vagyis eddig nem volt az, de itt türelem nélkül megőrülnék azt hiszem. Akik ismernek tudják, hogy olyan vagyok, mint egy búgócsiga; állandóan pörgők és mindent rögtön megakarok csinálni - ezt sajnos helytelenül sokszor másoktól is elvárom. Amikor egy évet Nebraskában éltem akkor is le kellett kicsit lassulnom, de közel sem annyira, mint itt Ugandában. Otthon rengeteg mindent csinálok egyszerre, és évente kétszer összegyűlik annyi minden, hogy kiakadok, de 80-90%-ban én ezt élvezem, hogy hasznosan tölthetem az időmet és nincs időm otthon az ágyban a laptoppal fetrengeni. Itt azonban nagyon, de nagyon gyakorolnom kell a türelmet és elfogadnom a lassúságot különösen a munkában. Semmit, de semmit nem csinálhatok jóváhagyás nélkül, ami azért nehéz különösen, mert a "főnököm", akivel nekem napi szinten kell/kellene kommunikálnom, egy másik városban dolgozik, él és mióta itt vagyok, egyszer találkoztam vele és akkor is csak bemutatkozás szintjén. De persze azért is nehéz, mert nem szoktam meg, hogy semmi féle önálló döntést nem hozhatok. Így vannak olyan napjaim, amikor csak ülök az irodában várva (jó esetben) a jóváhagyó emailre, rosszabb esetben csak arra, hogy hogyan is szerette volna, ha az adott feladatot megcsináltam volna. Általában Cianne küld nekem egy emailt - pl: készíts egy videót a programról és semmilyen más utasítást nem kapok. Íígy készítek valamit, amit gondolok, hogy jó lehet, elküldöm emailben és akkor kapom a választ, hogy nem erre gondoltam, ez így, az úgy nem jó stb... csináld újra. Ilyenkor kapok végre konkrétabb utasításokat is, mit is szeretne Cianne és az egészet újra kezdem nagy levegőt véve, megpróbálom nem felidegesíteni magam azon, hogy nem 1 hónapba tellene egy videó, katalógus bármi más elkészítése, ha az elején megmondaná, hogy mi is az ő elképzelése, mert ó igen nagyon is konkrét elképzelése van mindenről, de azt nem osztja meg velem, csak újra és újra apró változtatásokat kér tőlem, így nekem se sikerélményem nincs, se nem vagyok túl hatékony, mert nem kapom meg azt a háttér-információt amire szükségem van, nem beszélve arról, hogy például videó szerkesztéshez sem a megfelelő eszközök nem állnak a rendelkezésemre, sem tapasztalatom nincs benne. Illetve Cianne nem örül annak, ha valamit gyorsan elvégzem, ami életemben először probléma valakinek, szerinte ha valami időben, gyorsan elkészül az egyenlő az igénytelen munkával. Ezektől én kicsit frusztrált leszek, és ideges, de aztán lenyugodok és nagy levegőt veszek és csinálom, amit tudok és segítem a szervezetet, legjobb tudásom szerint, ami mostanság főleg a népszerűsítésből áll, de ehhez kicsit vegyes érzelmekkel állok hozzá. Egyrészről szívesen népszerűsítem, mikor a siker történetekkel találkozom, másrészről viszont nagyon nem, mert egyáltalán nem vagyok megelégedve a szervezet hatékonyságával és azzal, ahogyan működik. Becsapni senkit nem akarok, ez nem egy tökéletesen működő szervezet, ugyanakkor hétvégenként más önkéntesekkel találkozva arra kell rájönnöm, hogy más helyi szervezetek sem működnek hatékonyabban. Talán ez a kulturális különbségből fakadhat...

A másik dolog, ami rettentő módon próbára tesz azok az emberek, akikkel együtt kell élnem és dolgoznom, és igen, ebbe egy-két helyi is bele tartozik. Mivel együtt főzünk, együtt lakunk, így mindenki annyit tesz hozzá a közös dolgokhoz, amennyit érez, és valaki kevesebbet érez. Az, hogy nagyjából tisztaság legyen a házban, az főleg engem izgat, így igazából szinte csak én takarítok. Mosogatni Laura és én szoktam nagyrészt, de Joseph is segít és Chloe is néha napján elmosogat, de Mackenzie nem nagyon érzi magáénak a feladatot. Főzésben nagyjából mindenki szokott segíteni így vagy úgy. A munkamegosztás egyenlőtlensége nem zavar, mert semmiből nem áll kisöpörni vagy elmosogatni, ami azonban nehezebben elviselhető az egy-egy ember állandó negativitása, illetve hogy valakit minden idegesít és bizony sokszor csatlakoznak/unk többen hozzá ebben, mert hát könnyű mást szidni, mások idegesítő szokásain nevetni és rendkívül egyszerű hagyni magunkat felidegesíteni. Igyekszem minimálisan részt venni ebben, ugyanis gondolom, amikor éppen én nem vagyok jelen, akkor én vagyok terítéken és mivel nem szeretném, hogy engem figurázzanak ki, így igyekszem én sem ezt tenni mással. Elin az, akit nehezen viselnek a lányok és sokszor én is. Elin egy nagyon aranyos lány, de valóban rendkívül fárasztó és nem érzi, mikor valamit nem kéne csinálnia. Pont a héten volt egy igen kínos eset, mikor napközben elmentem vele jackfruit vadászatra. Nagyon fáradt voltam aznap és fájt a fejem, így kivételesen én is azt kívántam, hogy maradjon csendben, de Elin nem ismeri a csend fogalmát, így vidáman mesélte el újra a már 1000x hallott történeteit, és hogy éppen ma mit csinált. Mivel jackfruitot nem találtunk, a piacon egyéb gyümölcs után néztünk: 4 nő éppen egy dinnyét evett és valamiért Elin úgy vette ki a helyzetből (nem tudom, hogy hogy; mert egy dinnyét ettek), hogy árulják, így Elinesen jó hangosan megkérdezte, hogy kaphat-e egy szeletet. A hölgy kelletlenül vágott egy vékony szeletet a dinnyéjéből (itt már világos volt, hogy nem árulja), de Elinnek nem esett le, így ártatlanul megkérdezte, hogy kaphat-e még egy szeletet és hogy mennyi lesz. A hölgy annyit mondott, hogy "What ever", mert hogy nem árulta! Erre Elin 200 USX-et adott neki, ami körülbelül 20 Ft. Azt hittem ott süllyedek el szégyenemben, ő pedig észre sem vette mi történik, amíg el nem mentünk. Tehát az emberek, akikkel vagyok csöppet sem olyan típusúak, akikkel alapból szívesen együtt lógnék, nem hogy együtt élnék. Az biztos viszont, hogy ezután sokkal elfogadóbb és türelmesebb leszek mindenkivel, mert ennyire és ilyen hosszan még sosem feszegették türelmem határát, de csodának határos módon még nem robbantam, és nem küldtem el még senkit a fenébe, pedig voltam már közel hozzá :D Azért mikor Susan megjegyezte, hogy nem elég tiszta a lakásunk (ő helyi), kedvesen megmondtam neki, hogy nem muszáj átjönnie hozzánk mindennap,ha nem tetszik neki, de azt hitte viccelek. Susan nagyon kedvesen, de nagyon bántó megjegyzéseket tud tenni, előző héten például lekövérezte Laurat és nem értette, hogy miért esett neki rosszul, mikor szerinte tényleg kövér... Hát igen, a tapintat sem sok ember erőssége itt.

Tudom, hogy most ez egy kicsit melankolikusabb, negatív bejegyzés lett, de az nem azt jelenti, hogy nem szeretek itt lenni és nem tanulok sokat ebből az élményből. Nem csinálnék semmit máshogy, újra eljönnék ide, mert rengeteg élményt és tapasztalatot szereztem, amit másképp nem tudtam volna és szeretek összességében itt lenni. Csak szerettem volna megosztani a nehézségeket, amikkel nap mint nap kell megküzdenem/ünk, mert sokszor kívülről irigykedni lehet, milyen fantasztikus más élete, de lehet, hogy a nehézségekkel, amikkel az illető megküzd, mi magunk nem tudnánk. Mindenki maga alakítja ki az életét és a nehézségek is személyre szabottak, és nem biztos, hogy cserélnénk mással, mikor meg tudjuk mi mindennel jár a másik élete... Újra és újra hálát adok azonban az emberekért az életemben: a családomért, barátaimért, mert fantasztikusak mind <3